Tisztelt Látogató!

Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola oldalán. Reméljük, hogy folyamatosan bővülő lapjainkon megtalálja a keresett információt!

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Klauzál utca 63.
Intézményvezető: Csuka-Ungor Edina Márta
Telefon: +36-62/222-316
Fax: +36-62/222-316
Email: iskola@klauzalgabor.hu
OM azonosító: 200 957

 

 

Alkossunk együtt zárórendezvénye

Az egy tanéven átívelő, új kezdeményezésű 60 órás, tanórán kívüli, élmény- és alkotásközpontú, komplex tehetséggondozó programot 2019. június 12-én délután egy kiállítással zárták a gyerekek és a pályázatba bevont pedagógusok. A kiállításra meghívást kaptak a  kedves szülők, az intézmény vezetősége és a tantestület is. A résztvevők fontosnak tartották, hogy a meghívottak lássák az elkészített munkákat, valamint azt, hogy bemutathassák  azokat a lépéseket, ami  elvezette ideáig a tanulókat és segítette őket a kreativitásuk és tehetségük kibontakoztatásában. A rajzok kiválasztásakor figyelmet fordítottak  arra, hogy minden résztvevő  tanuló alkotása látható legyen. A kiállításon a különböző technikával elkészített munkákat tekinthették meg az érdeklődők, mint például: grafika, vízfesték, tempera, pasztell, akvarell, illetve újrahasznosított anyagokból  készült munkák, mint például: textil, fonal, agyag.  Szűcs Anita és Martyin Andrea  egy power pointban bemutatták az egész éves szakmai tevékenységünket, majd mindenki megtekinthette az elkészült alkotásokat. Alkossunk együtt kis csapata örömmel fogadta, hogy a nagy hőség ellenére több vendéget köszönthettünk ezen a kiállításon.

 


 

Városi "Kisplatán" matematika verseny

A városi matematika verseny eredményei:
2. évfolyam

II.hely Bánki-Horváth Zsombor
VI. hely Lénárt Imre Bálint

4. évfolyam
V. hely Posztós Róbert

Szépen szerepelt még: Sós Dóra, Korponovics Kinga, Tóth Lea

 

Gratulálunk minden versenyzőnek és a felkészítő pedagógusoknak!

Márton nap

Az idei tanévben kis műsorral, lámpionok készítésével, majd az esti lámpás felvonulással emlékeztünk Márton napra.

 

Klauzálos éremeső a Pályaatlétika Diákolimpián

Az elmúlt egy hét szinte minden napjára jutott valamilyen korcsoportos sportesemény. Diákjaink 1. évfolyamtól 8. évfolyamig szebbnél szebb eredményekkel tértek haza a viadalokról. Legyen az csapatverseny vagy egyéni megmérettetés, igen büszkék lehetünk a gyerekekre!

Alsó tagozat:

I. korcsoportos városi versenyt a Városi Stadionban április 29-én rendezték meg. Itt a 3 próba versenyen (60m-es síkfutás, távolugrás, kislabda hajítás ill. 4*100m-es váltófutás) mérhették össze tudásukat a város iskolái. 

I. korcsoportos fiúk csapatverseny városi forduló:

II.hely: Tóth Raul, Bordás Péter Nimród, Pünkösti Botond, Csáki Máté, Bognár Bence, Szabó Mózes

I. korcsoportos lány csapatverseny városi forduló:

II.hely: Czakó Lili, Során Gréta, Tóth Lilla, Szabó Stella, Snóbli Julianna, Rozsos Liza Vanessza

I. korcsoportos lány  egyéni összetettverseny városi forduló:

II.hely: Czakó Lili  

A május 2-án lezajló II. korcsoportos versenyben 8-8 csapat vonult fel a megnyitóhoz a Városi Stadion gyepén. Itt már több rutinos versenyző is össze mérhette tudását, így a lányoknál és a fiúknál is szoros verseny alakult ki az élbolyban. A megyei Diákolimpia május 6-án, szintén Hódmezővásárhelyen került megrendezésre, a téliesre fordult, esős zimankóban. Fiú tanítványaink azonban dacolva az időjárással, itt is derekasan helyt álltak, és legnagyobb örömünkre a megyei versenyen is ezüstérmesek lettek.

II. korcsoportos fiúk csapatverseny városi forduló: 

II.hely: Horváth Norbert, Zsarkó Ákos, Rácz Bence, Tóth Máté, Posztós Krisztián, Oláh Milán

II. korcsoportos lány csapatverseny városi forduló: 

II.hely: Angyal Karolina, Birke Vivien, Tóth Lea, Pintér Noémi, Sós Csilla, Paplukács Rebeka

II. korcsoportos lány  egyéni összetett verseny városi forduló:

III.hely: Pintér Noémi 

V.hely: Paplukács Rebeka

II. korcsoportos fiú  egyéni összetett verseny városi forduló: 

III.hely: Oláh Milán

V.hely: Posztós Krisztián 

II. korcsoportos fiú csapatverseny megyei forduló:

II.hely: Horváth Norbert, Zsarkó Ákos, Rácz Bence, Tóth Máté, Posztós Krisztián, Oláh Milán

Felső tagozat:

III. korcsoportos lány csapatverseny városi forduló: 

II.hely: Aszalai Enikő, Muladi Nóra, Tóth Csilla, Seres-Bartók Hanna, Borsodi Maja, Báthory Anna

III. korcsoportos fiú csapatverseny városi forduló:

VIII.hely: Lovas Balázs, Papp Ferenc, Tóth Milán, Csikós Tibor, Körmöczi Gergő, Hajdú Dominik

III. korcsoportos lány egyéni verseny városi forduló:

V.hely: Aszalai Enikő 

IV. korcsoportos lány csapatverseny városi forduló: 

IV.hely: Gojdár Boglárka, Borbás Gabriella, Rácz Esztella, Takács Kíra, Gera Angelika, Posztós Viktória

IV. korcsoportos fiú csapatverseny városi forduló:

III.hely: Kovács Viktor, Reményi Harri, Kis-Kenéz Norbert, Szél Márk, Erdős Zoltán, Faragó Máté, 

IV. korcsoportos fiú egyéni összetett verseny városi forduló:

II.helyKovács Viktor

Az egyéni pályabajnokságra 2019. április 25-én került sor szintén a Városi Stadionban. Eredményeink:

I. hely: Tóth Csilla 600 m futás

             Takács Kíra 100 m futás

             Gojdár Boglárka 300 m futás

              4 x 600 m váltó (Gojdár Boglárka, Gera Angelika, Dencsi Henriett, Vajna Kitti)

II. hely: Aszalai Enikő 600 m futás

               Faragó Máté 300 m futás

               4x100 m váltó III. kcs. (Aszalai Enikő, Borsodi Maja, Tóth Csilla, Seres-Bartók Hanna)

               4 x 1000 m váltó (Panyor Áron, Nagy Tamás, Fenesi Gábor, Faragó Máté)

III. hely: Török Edina  100 m futás

                Nagy Fanni kislabdahajítás

                4x100 m lány váltó (Posztós Viktória, Török Edina, Takács Kíra, Rácz Esztella)

                4x100 m fiú váltó (Vetró Dávid, Tóth Milán, Lovas Balázs, Csikós Tibor)

IV. hely:  Varga Barbara  súlylökés

                 Rácz Esztella távolugrás

                 Balázs Dominik kislabdahajítás

 V. hely: Lovas Balázs 600 m futás

VII. hely: Tóth Milán 600 m futás

Aranytoll Szépírási Verseny

Kapcsolódó kép

Kié lesz idén az Aranytoll? 

Mit veszítünk a kézrás tudásának elhagyásával ebben a nagy digitális forradalomban?

Miért van rá mégis szükségünk?- merült fel a gondolat több évvel ezelőtt a Klauzál Gábor Általános Iskola egyik alsós tanító nénijében. A gondolatot pedig válaszok, érvek követték. S ezekből az érvekből született meg  azAranytoll szépírási verseny ötlete, melyet azóta is, minden évben megrendezünk iskolánkban.Az idei tanévben 2019. január 10-én került sor a verseny megrendezésére, ahol a város összes iskolájából 59 alsós kisdiák mutatta meg egy adott szöveg lemásolásával, hogy milyen szépen is tud írni.

Az elkészült munkákat - a szakmai elbírálás előtt -, már évek óta rendhagyó módon bemutatjuk a közönségnek is. Az írások név nélkül, kódszámmal ellátva kerülnek ki a gyerekek kezéből, melyre a felkészítő pedagógusok, kísérő szülők is véleményt nyilváníthatnak közönségszavazás keretében.

Eredményhirdetésre nem rögtön a verseny után kerül sor.  2019. január 15-én kedden 14. 30-kor a Nádor utcai iskolában derült ki, hogy ki ír a legszebben a városban. Az eredményhirdetésre a díjazottak külön meghívót kaptak.

Az idei verseny eredményei: 

II. évfolyam

1. hely:  Daróczi Aletta

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Felkészítő pedagógus: Tóthné Szabó Zita

 

2. hely: Bánki-Horváth Zsombor

Klauzál Gábor Általános Iskola

Felkészítő pedagógus: Bocskai Anita

 

3. hely: Barta Rebeka

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Felkészítő pedagógus: Tóthné Szabó Zita

 

III. évfolyam

1. hely:  Szenti Laura

Klauzál Gábor Általános Iskola

Felkészítő pedagógus: Pócs Andrea

 

2. hely: Tóth Lea

Klauzál Gábor Általános Iskola

Felkészítő pedagógus: Pócs Andrea

 

3. hely: Horváth Boglárka

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Felkészítő pedagógus: Tóth Zsuzsanna

 

IV. évfolyam

1. hely: Láda Kincső

Liszt Ferenc Általános Iskola

Felkészítő pedagógus: Rostás Istvánné

 

2. hely: Sós Linda

Klauzál Gábor Általános Iskola

Felkészítő pedagógus: Túriné Zsarkó Éva

 

3. hely: Szűcs Regina

Varga Tamás Általános Iskola

Felkészítő pedagógus: Botkáné Kovács Henrietta

 

Különdíjasok:

Csorba Márk

Varga Tamás Általános Iskola

Felkészítő pedagógus: Kóródiné Janicsek Éva

 

Oláh Balázs

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Felkészítő pedagógus: Tóth Zsuzsanna

 

Tóth Lili

Varga Tamás Általános Iskola

Felkészítő pedagógus: Botkáné Kovács Henrietta

 

Közönségdíjat kaptak:

Daróczi Aletta 2. évfolyamos,

Szenti Laura 3. évfolyamos és

Láda Kincső 4. évfolyamos tanulók.

 

Szívből gratulálunk a gyerekeknek, felkészítő pedagógusaiknak és szüleiknek!

 

 

 

Balladamondó verseny

  

Újra feloszlott a balladai homály a Klauzál Gábor Általános Iskolában

 

Huszonkettedik alkalommal rendezték meg az Arany János Balladamondó versenyt a Klauzál Gábor Általános Iskolában a város felső tagozatos általános iskolás tanulói számára.
Bár a verseny Arany János nevét viseli, szabadon választott balladát mondhattak a diákok.
A legtöbben maradtak a névadónál, de népballadák is elhangzottak. A versmondó diákoknak bele kellett képzelniük magukat a vers szereplőinek lelkiállapotába annak érdekében, hogy a történetmondásból kiderüljön a drámai párbeszédeken keresztül a hősök lelkiállapotának változása egészen a  konfliktushelyzet megoldásáig.

 A versenyzők produkcióit háromtagú zsűri értékelte: Dr. Cserjés Katalin a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Modern Magyar Irodalom Tanszékének docense, Nagy Katalin a Németh László Városi Könyvtár Pósa Lajos Gyermekkönyvtárának könyvtárosa és Dr. Radicsné Dr. Ruzsa Ilona a Bethlen Gábor Református Gimnázium nyugdíjazott magyar-francia szakos tanára. 

 

A legjobb négy helyezést elért tanuló vesz részt a megyei fordulón, amelyet április 7-én a szegedi Arany János Általános Iskolában rendeznek meg.

Eredmények:

I. helyezett: Török Beáta 8.a                   Varga Tamás Általános Iskola  

Felkészítő pedagógus: Vicsainé Kabók Ibolya

II. helyezett: Borbás Gabriella 6.a          Klauzál Gábor Általános Iskola 

Felkészítő pedagógus: Vincze Éva

III. helyezett: Dávidházi Dóra 7.a          Varga Tamás Általános Iskola  

Felkészítő pedagógus: Bányai Csabáné

IV. helyezett: Timár András 8.a              Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Felkészítő pedagógus: Dr. Borbáth Árpádné


Farsangi meghívó

Kapcsolódó kép

Kedves Gyerekek! Kedves Szülők! 

Szeretettel meghívunk minden Érdeklődőt iskolánk alsó tagozatának idei farsangi mulatságára!

Helyszín: Klauzál u. 63. Sportcsarnok

Időpont: 2019. 02. 22. Péntek 15.00-18.00 óráig

 Képtalálat a következőre: „farsang”

Szeretettel fogadjuk és várjuk felajánlásaikat a tombolához és a zsákbamacskához.