2015. december 3-án, csütörtökön nem sokkal Mikulás előtt kiruccant a most már hagyományosnak
mondható szegedi kirándulásra a nyolcadik évfolyam. Ez pedig nem más, mint a mindig december
elején megrendezésre kerülő látogatás az Agóra Központba, ahol a sok látnivaló közül az Informatikai
Múzeumot és a Látványlabort néztük meg. Ez a két program kb. 3 órát vesz igénybe. Miért ide és miért
csak a nyolcadikosok? Egyszerű a válasz: mert informatikából most tanultuk az informatika fejlődését,
és a száraz elméleti anyag hirtelen itt megelevenedik.

A negyedik óra után már izgalommal ment a csapat ebédelni. Még kellett enni, bár a szegedi, Rókus
krt-i Meki már vár ránk – igaz addig még várnunk kell cirka 4 óra hosszat. Pontban délben be is állt a
buszunk. A szokásos rutinok után tehát kezdetét vette kirándulásunk. Az úton természetesen
megörökítették a buszozást a selfie szerelmesei, így akadt pár csücsöri száj, átható tekintet, ujjak, kezek
keresztben-hosszában, egymáshoz hajlás és minden, ami a selfie-t selfie-vé teszi. Én még mindig
furcsán nézem ezt a korunk divatos jelenségét.

Egy órára vártak minket a központban. A helyi büfé tulaja kezét dörzsölgetve szolgálta ki a csapatot,
akadt bőven vevője érkezésünkkor. Hiába no, valaki nem bírja ki étel nélkül ezt a fél órás utat. Nincs is
ezzel semmi gond, hiszen a résztvevők fejlődő szervezete egyfolytában követeli a táplálékot. A baj csak
az, hogy a vezetők elmondták azt, hogy nem lehet a kiállítás területére ételt-italt bevinni. Affene,
valahogy csak túléljük!

A 42 fő résztvevőt két csoportba kellett osztani, mivel egy helyszínre ez a létszám túl nagynak bizonyult.
A 8.a srácaival és a 8.b osztállyal osztályfőnökük, Hegedűs Ildikó és Ugrai Edina tanárnők élvezhették
végig a központ által kínált látványt és tudást, amíg a 8.a leányzói és a 8.c Baricsa Enikő tanárnő és Rácz
Miklós tanár úr társaságát volt kénytelen elviselni.
A második csapat szemszögéből fogom elmesélni a túrát, mivel én velük voltam. Mi az Informatika
Múzeumban kezdtünk. A vezetőnk először is azzal tisztelt meg, hogy a korábbi évekről emlékezett rám.
Közben a tárlat történetét mesélte el nekünk, amelynek érdekes része volt az, hogy a nemzetközi
megnyitón maga, a mesteri Neumann János leánya is jelen volt, sőt ő nyitotta meg az eseményt.
Ezenkívül aktív részese volt a Neumann szoba relikviáinak adományozásában.
Megtekintettünk rögtön a bejárat után két memóriaegységet. Ezek egy cipős szekrény nagyságával
vetekedtek, a megemelésükről ne is álmodjunk. Ma pedig ennek az egységnek az utóda elfér a
tenyerünkben. Nem beszélve a kapacitásbeli különbségekről, ami milliószorosa a most előttünk álló
jókora darabnak. Mégis ezek nélkül ma nem lennénk ott ahol a számítástechnika fejlődésében. Érdekes
vezérlő lett bemutatva. Mivel ekkor még nem volt se billentyűzet se monitor ezeken a vezérlőkön
történt a gép irányítása. Ezek a gépek elektroncsövekkel működtek. Ez azért is fontos, mert az infó
órákon elhangzottak most visszaköszöntek. Örömmel vettem tudomásul, hogy sok kimondott tény
ismerős volt a nyolcadikosoknak az órákról, sőt egy-két emberke még félénket helyes válaszokat is
adott a határozott vezetőnk kérdéseire.